5 / 100 könyv. 5% kész!

szombat, december 30, 2017

Cserjési Petra: Emlékezz!!


Egy váratlanul érkezett második kötet futott be a Halott barátnők krimihez Emlékezz!! címmel. Váratlannak valóban váratlan volt, mert úgy emlékeztem, hogy a Halott barátnők lezárást kapott, egy élvezetes magyar krimit kaptunk. Ámbár természetes volt, hogy a második kötetet is el fogom olvasni, hogy megtudjam, hová kerekedik tovább a történet.

Hamar kiderült, hogy az Emlékezz!! főszereplője nem a Halott barátnőkben megismert nyomozónő és mentora, Cirill, hanem a nyomozónő egyik barátnője, kit halottnak hittek, Alíz. Lola csupán említésszinten jelenik meg.

Ahogy a regényt olvastam, közben körvonalazódott maga a felépítése is, egy egy-helyszínes thrillerre emlékeztet maga a szituáció, olyan Fűrész stílusban (természetesen csak az első részre gondolok).

Alízt elrabolják, fogva tartója szinte már-már kedvesen bánik vele, azt állítja, csak azért tartja fogva egy elhagyatott helyen, mert nem emlékszik arra, ki is ő, és úgy gondolja, Alíz segíthet neki visszaemlékezni. Hamar kiderül, hogy Alíz csöppet sem rab a történetben, könnyedén kiszabadítja kezeit, míg elrablója távol van, járkál az elhagyatott épületben és többnyire a múlton mereng. Így fedi fel előttünk Alíz és az elrablója történetét Cserjési Petra.

Habár a Halott barátnőkhöz nem tesz hozzá sokat a történet, inkább Alíz karakterét hozza hozzánk közelebb, aki tipikusan olyan személyiség, akit az ember vagy nagyon megkedvel, vagy épp ellenkezőleg. Én többnyire szeretem a szarkasztikus/cinikus felfogást, de Alíz esetében valamiért időnként idegesítőnek éreztem.

Azt hiszem, az volt a legnagyobb problémám, hogy nem sikerült igazán kiismernem Alíz személyiségét. Végtelenül nemtörődöm. Mit számít, hogy elraboltak engem? Mit számít, hogy bármikor kiszabadulhatnék? Maradok, mert kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, közben legalább nosztalgiázok. Nem értettem meg az indítékát, a motivációit, még a visszaemlékezések segítségével sem. Valamint azt se tudtam hova tenni, hogy miért nem emlékszik az emberekre? Az elrabló amnéziás, de Alíz nem, mégis percekig, órákig gondolkozik embereken, holott van, aki jóbarátja volt, mégse ismeri fel. Az emberek talán változnak az évek alatt, de ez akkor is borzalmas arcmemóriára utal.

A cselekményvezetés maga izgalmas volt, holott sokszor inkább olvastam volna a jelent, mint a múltat, ami időnként kicsit zavaros volt. Végig ott lebegett a történet felett a nagy kérdőjel, hogy ki az elrabló? Persze, még Alíz se emlékezett rá (erre sem), végig azon agyal, hogy honnan is ismeri a férfit, ezért az emlékfelidézés. Azért olvastam el ilyen gyorsan, hogy megtudhassam az igazságot, de számomra nem okozott akkora meglepődést, mint amit vártam volna a történettől, mivel a Halott barátnők fordulatos volt, itt is nagy fordulatot vártam.

Az Emlékezz!! egy gyorsan kiolvasható kis thriller, mely azért tartja fenn a figyelmed, hogy rájöjj, mi is lapul a háttérben; valamint, hogy megismerhesd Alíz karakterét egy kicsit közelebbről. A hangulata feszült, olvastatja magát, bár az első kötet fordulatai és magyar atmoszférája most valamiért elveszett. De egyszeri olvasásra tökéletes és érdekes mű.

Köszönöm szépen a könyv élményét Cserjési Petrának!

Cserjési Petra: Emlékezz!!
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/3
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Halott barátnők
2.) Emlékezz!!
Megjelent: 2017
Kiadó: Magánkiadás
Oldalszám: 160
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi

0 comments:

Megjegyzés küldése