Melissa Landers: Összefonódva

Egy másik, igen kedvelt sorozatom befejező kötetéhez is elértem, amely szintén trilógia és szintén kellemes perceket okozott számomra. Olyan jó érzés végigkövetni az általad megszeretett főszereplők sorsát és útját majd szívedet melengető lezárást is kapni, ami megnyugtat és jó érzéssel tölt el. Persze léteznek sokkoló és élményromboló befejezések is, amik meg örökre bevésődnek a tudatunkba az út végén, de szerencsére az Elidegenítve bonyodalmai szépen elrendeződtek, Melissa Landers egy izgalmas, dinamikus végjátékot nyújtott át nekünk az Összefonódva című regényével.

Cara és Aelyx kapcsolata ebben a kötetben teljesedik ki végre, olyan "ketten a világ ellen" stílust vesz fel a harcuk. A körülöttük lévő szereplők is előtérbe kerülnek ezáltal, habár ez még mindig nem kötött le annyira, mint  a Cara-Aelyx páros.

Az Összefonódva egy tipikus sci-fi regényként zárta a trilógiát. Az emberek és a földönkívüliek végre megegyezésre jutottak, megkezdődött a két faj keveredése egy erre külön kialakított városban, Cara komoly tisztséget tölt be a kezdeti jelenléte miatt, sokan hozzá fordulnak, de nincs sok ideje saját párjára. A nehezen kezdődő idillbe csap bele olyan Függetlenség napja szerűen a harmadik faj, az Aribolról származó csillagközi védelmezők, akik komoly fenyegetésként élik meg a két faj egyesülését ezért azonnali visszavonulást követelnek, miszerint mindenki térjen vissza a saját bolygójára, vagy mindkét fajt kiirtják. Annyira tipikusan sci-fi, már hallottam is a fülemben a legkülönfélébb, legkultikusabb sci-fi filmek futurisztikus zenéjét...

Két faj élete és jövője forog kockán, ennek a közepébe kerül Cara, Aelyx és barátaik. Rendkívül pörgős, izgalmas befejezés lett, minden fejezetében történik valami, fenntartja a figyelmet, csavarokkal és fordulatokkal teli.

Az egész "mentsük meg a két fajt" hangulat elárasztott, a küzdelem, a harc és a háború közeledte logikus felállásnak tűnt, igazi összecsapásra vagy fondorlatos lezárásra vágytam és csak egyetlen egy valamit nem értettem teljesen: hogy mégis hogy lehetséges, hogy egyedül egy tinédzserekből álló félig emberi, félig földönkívüli kis csapat megy szembe és harcol, áldozza fel magát, hogy megállítsák az Aribol lakóit? Hol a hadsereg, a két faj katonái, kiképzett seregei, titkos ügynökök... akárki? Persze, lehetséges, hogy csak azért érzékeltem így, mert Cara és Aelyx szemszögét követhettük csak nyomon, ennélfogva nem érzékelheti az olvasó, hogy milyen küzdelmek folynak a háttérben.

Mindent összevetve méltó lezárásnak érzem, nem fáj a szívem, nem érzek ürességet a kiolvasása után, egyszerűen élveztem a trilógia minden egyes részét. Egyszerre sci-fi, könnyed ifjúsági/romantikus és fantasy történet, a legjobb egyveleg.

Köszönet az olvasás élményéért a Maxim Kiadónak!

Melissa Landers: Összefonódva

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Aelyx

Sorozat: Elidegenítve 1.) Elidegenítve 2.) Elválasztva 3.) Összefonódva

Megjelent: 2016

Kiadó: Maxim Kiadó

Oldalszám: 336

Eredeti cím: United

Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, sci-fi

Tovább...

Susan Ee: End of Days - A vég napjai

Annyira gyönyörű a borító, hogy nem bírom levenni róla a szemem, az első két kötet borítója is ennyire elgyönyörködtetett, de ez valamiért felülmúlja őket. Az első kettő kötet sokkal sötétebb, míg a befejező kötet borítóján végül felkel a nap, akár a fény az alagút végén.

Az egyik kedvenc sorozatomról, trilógiámról beszélünk, aminek minden részét faltam, mert sötét hangulata és baljóslatú atmoszférája rögtön elvarázsolt. Egy tipikus világvége történetről van szó, egy posztapokaliptikus világról, ahol az angyalok háborúja miatt az emberiség kihalni látszik, démonok terjedtek el, az angyalok folyamatosan csatáznak, a túlélő emberek pedig menekülnek.

Tehát megnyert magának a történet, szeretem az angyalos, posztapokaliptikus regényeket, így egyértelmű volt, hogy a kettő keveréke is be fog jönni.

A két főszereplő maga is szerethető, Penryn, aki majdnem kislány, de mégsem az, tizenhét évesen a szülői odaadás hiánya miatt és a világvéhe eljövetele végett, hogy mozgássérült húgát megvédje, arra kényszerült, hogy előbb nőjön fel, mint kellene. Így kapunk egy fiatal, de végtelenül talpraesett és erős hősnőt, aki nem nyafog, nem hisztizik és nincsenek idegesítően lányos gondolatai. A másik főszereplőnk, mit ne mondjak, egy angyal, Rafael, akinek a nevét sosem szerettem Rafiként kiejteni, mert a magyarosítás végett mindig egy malacka jut róla eszembe. Rafael a tipikus angyaltípus, olyan Supernatural-beli Castiel-féle, teljes mértékben a harcnak, fajának szenteli magát, az embereket pedig lenézi, de pont ezen változtat egy egyszerű emberlánya.

Ezt a harmadik kötetet méltó lezárásnak érzem. Izgalmakkal teli, minden szálat elegyengető befejezés lett belőle, habár egyes elemeit nem részesítettem előnyben, úgy éreztem, hogy az írónő más megoldást nem tudott kitalálni, ezért egy enyhén banális és kissé nevetséges módon (tehetségkutató, most komolyan?) szervezte meg azt a végső, nagy összecsapást, ami viszont önmagának igen epicre sikerült.

Az izgalmak és az epic befejezés ellenére egy dolgot igen hiányoltam: Penryn és Rafael kapcsolatát. A kettejük csipkelődő és különleges kapcsolata volt az egyik oka, amiért annyira megszerettem ezt a sorozatot, harmadik és lezáró kötet lévén, sokkal többet szerettem volna belőlük, és nem, tudjátok, hogy nem csöpögős oldalakra voltam kíváncsi, de mégis kevésnek éreztem. Még a befejezés, az utolsó oldalak után is ültem és kevésnek éreztem. Nem a történetet, nem a lezárást, hanem a Penryn & Rafael szálat. Kiaknázatlan lehetőség maradt.

Mindent összevetve ez a trilógia az egyik legkedvesebb számomra. Nagyon sokat vártam a második majd a harmadik kötetre is és amint megjelentek, kaptam utánuk, elsődleges prioritássá váltak a kívánságlistán. Szeretem, szeretem, szeretem.

Susan Ee: A vég napjai

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Rafael

Sorozat: Angelfall 1.) Angyalok bukása 2.) Túlélők világa 3.) A vég napjai

Megjelent: 2015

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 368

Eredeti cím: End of Days

Műfaj: disztópia, fantasy, ifjúsági, posztapokaliptikus, romantikus

Tovább...

Heidi W. Durrow: A lány az égből

Mindig áldom az eget, amikor egy ilyen kincset találok a könyvek tengerében. Egy igazi gyöngyszemet. Mert noha jó elveszni egy fantasy világban, a horror borzongásában, a krimik izgalmában, az ifjúsági regények könnyedségében és a romantikus regények egyszerűségében... Mégis más mikor az ember egy olyan regényt tart a kezében, aminek tényleges mondanivalója is van.

A lány az égből egy egyszerűnek tűnő könyvecske, amiről nem is sejtenénk, hogy mennyire mély gondolatok rejlenek a lapjain. Amint elkezdtem olvasni, tudtam, hogy ennek a regénynek minden egyes szavát és mondatát alaposan kell olvasnom, nemcsak siklanom a lapokon, ami egyáltalán nem a bonyolultságának tudható be, sokkal inkább a sorok között megbújó jelentéseknek és érzelmeknek. Merthogy rég olvastam olyan regényt, amelynek lapjain ennyi érzelem lett volna.

A regény több élettörténetet mesél el, amelyek kezdetben látszólag nem kapcsolódnak egymáshoz, de a mű szépen lassan világossá teszi számunkra, hogy minden szál egybefut egyszer és mindegyiknek van köze a másikhoz. Így ismerkedünk meg a kicsi Rachellel, aki egy tragédia miatt elveszíti családját és afroamerikai nagymamájához kerül, aki egy többnyire feketék lakta környéken él. Mivel Rachel édesanyja dán, édesapja pedig afroamerikai, Rachel ritka kinézetével: világos szemével és világosbarna bőrével kirí új otthona környezetéből. Mindeközben megismerünk egy kétségbeesett édesanyát és egy kisfiút, aki borzalmas események szemtanúja lesz. Rachel "mássága" végigkíséri fiatalkorán.

Ha röviden kéne elmagyaráznom, miről is szól egy a regény, akkor azt mondanám, hogy az elfogadásról. Az Amerikában fellelhető bőrszín megkülönböztetésről és annak leküzdéséről, az emberek együttéléséről, empátiájáról, alkalmazkodásáról. Ez a jelenség, a "fehérként viselkedés" jelensége, ahogyan a szociológiában ismert, főleg Amerikában van/volt jelen, amely szerint az afroamerikai emberek kezdeti hátrányból indulnak, bőrszínük által megkülönböztetik őket, sztereotípiák egész sorát vetik ki rájuk. Számos szociológiai kísérlet és kutatás fellelhető ebben a témában, mind érdekes és kétségbeejtő egyszerre. A jelenség az évek során lassan fakulni látszik, de hogy egyszer valóban meg is szűnik, abban nem lehetünk biztosak.

Igazából ez a jelenség bárhol, bármilyen formában fellelhető, nem csak a feketékkel, más rasszokkal kapcsolatban is. A társadalom ezen felfogása időtlen-idők óta fennáll, nehéz elnyomni, nehéz az emberek gondolkodását és véleményét megváltoztatni. Az előítélet és rosszindulatú sztereotípiák gyorsan és károsan terjednek, mint a rák, és éppoly nehéz őket megszüntetni.

Rachel személyisége és a regény pontosan ezt testesíti meg, csupán Rachel esetében fordított szerepállásban. Rachel egy afroamerikai környéken nő fel, világos szemmel, sötétebb bőrszínnel, ami igen egyedi jelenség, maga az írónő, Heidi W. Durrow mondhatni a maga képére alkotta meg Rachel karakterét ugyanilyen kinézetével.

Mindig is szerettem az egyéni és egyedi sorsokat ábrázoló regényeket. Rachel történetével több személy története is összefonódik, amelyek éppoly érdekesek. Számomra ez a regény valahol az egyediségről is szól, Rachel egyedi kinézete kitűnik a tömegből, ezért kiskorától kezdve csodálatnak/utálatnak van kitéve, amely jelentős mértékben megváltoztatja egy személy fejlődését és későbbi személyiségének kialakulását.

Nekem sok mindent adott ez a kis regény, holott nyelvezete végtelenül egyszerű, lévén nagyrészt egy kislány szemszögéből íródott. Ennek a regénynek nem is a bonyolultsága és összetettsége miatt van értéke, hanem amiatt, amit közvetít és ahogyan közvetíti.

A mű egyébként Bellwether-díjas, az írást a megjelenés évében a Washington Post az év regényének választotta "a társadalmi igazsággal kapcsolatos témákkal foglalkozó legjobb irodalmi kéziratért járó írást." Én mindenképpen örülök, hogy kézbe vehettem az Álomgyár Kiadó jóvoltából, olyan regény ez, amely ad valamit az olvasónak, nem pedig hamar elfelejteti magát. Minél több emberrel olvastatnám el, akár fiatalabb olvasókkal is.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Heidi W. Durrow: A lány az égből

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Megjelent: 2010

Kiadó: Álomgyár Kiadó

Oldalszám: 304

Eredeti cím: The Girl Who Fell from the Sky

Műfaj: ifjúsági

Tovább...

Angela Marsons: Ördögi játszmák

Angela Marsons sorozatának első részével rögtön szemezni kezdtem, amint megláttam. Az Elfojtott sikoly pedig engem elsőre megnyert, ha jól emlékszem az írónőt egy csiszolatlan gyémánthoz hasonlítottam akkor, nos most beigazolódott, hogy Angela Marsons remek krimi-író.

Holott igen sok ideig tartott az Ördögi játszmák kiolvasása, ez csöppet sem a regénynek tudható be, sokkal inkább az időhiánynak.

A krimi tömegirodalomnak számít. Minden úton-útszélen jelen van, ezért valamennyire megválogatom, hogy melyiket is veszem kézhez. Ilyenkor a megkülönböztetőjel általában a felejthetetlen szereplők, a megnyerő és nyomasztó hangulat vagy a gyilkosság/ok különlegessége esetleg érdekes jegye.

A Kim Stone sorozatban is tudom, hogy mi az a plusz, ami igazán megfogott. Először is a csapat. Kim Stone és Bryant párosa, Stacie és a többiek. A Kim Stone csapat egy kicsit A mentalista című sorozat csapatára emlékeztet a talpraesett, de visszahúzódó, enyhén rideg nyomozónővel és az őt mindig támogató társával.

A másik megnyerő dolog számomra a hangulat. Ködös, néhol nyomasztó, néhol egyenesen taszító a brutalitása miatt. Igazi, vérbeli krimi hangulata és stílusa van. A harmadik dolog, ami vonzz benne, az a főszereplő, Kim Stone személyisége, aki többnyire a mindenféle krimiben megtalálható rossz-múltú, nagyon jó képességekkel rendelkező nyomozónő, aki visszahúzódó, antiszociális, de briliáns elméjével átlát a rosszfiúkon. Tipikus karakter. Mégis van benne valami plusz, ami elkap, a karakterét egyszerre szeretem és érzem magam távol tőle. Mindig is szerettem a felülmúlhatatlanul jó nyomozókat, akik mindenen átlátnak. Ilyen nélkül nem is létezik egy jó krimi.

Angela Marsons ezúttal igen különösen tárta elénk az ügyet, ami egyben kockázatos is lehetett volna. Rögtön a regény elejétől tudjuk, ki és miért lapul a háttérben. Egy gyilkosságot így is a homályban tart, de az igazi rosszfiúnak végig a tudatában vagyunk, sőt mondhatni first person megkapjuk az ő álláspontját is, gondolatait és tetteinek okait. Így válik a történet két szálává a briliáns Kim Stone és a vérszomjas Alexandra Thorne.

Alexandra Thorne az igazi pszichopatát testesíti meg, aki nem érez empátiát, aki mindenkit megnyer magának a behízelgő stílusával, úgy tűnik, csak egy valakinek gyanús a pszichológus viselkedése, mégpedig Kim Stone-nak. Ekkor kezdődik meg a nyomozó és a pszichológus macska-egér játéka, egy olyan csöndes háború, amelynek több járulékos vesztesége lesz, mint kéne.

Hiába tudjuk az igazi rosszfiú kilétét, a feszültség kicsit sem csökken. Angela Marsons jól keveri a szálakat, ügyesen csűri-csavarja őket. Remélem még jó pár részt meg fog érni a sorozat, én biztosan folytatni fogom, ha igen.

Angela Marsons: Ördögi játszmák

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Kim Stone, Bryant

Sorozat: Kim Stone 1.) Elfojtott sikoly 2.) Ördögi játszmák

Megjelent: 2015

Kiadó: General Press Kiadó

Oldalszám: 368

Eredeti cím: Evil Games

Műfaj: krimi, thriller

Tovább...

Gregus Gábor: Pillanatnyi elmezavar

Mindig szívesen vetem bele magam egy ismeretlen világba, mikor fogalmam sincs arról, hogy mire számítsak. Így vetettem bele magam a Pillanatnyi elmezavarba is, miután Gregus Gábor figyelmembe ajánlotta regényét.

Első ránézésre a borító csöppet sem vonzz, sőt egyenesen elidegenít a rajta szereplő férfi és nő, habár valamilyen szinten előrevetíti a történet abszurditását és beállítottságát, én személy szerint mégis csak a vörös-szürke párosítást hagytam volna meg azzal a fával a borító közepén. Bőven elég és úgy még gyönyörű is lett volna, ami még fel is hívhatta volna magára a figyelmemet. De sose borító alapján ítéljetek meg egy könyvet!

A történet igen átlagosan kezdődik egy átlagos főszereplővel, akinek nincsenek nagyratörő vágyai, csak hogy szépen élhesse életét és minden rendben legyen. Egy nap azonban látási zavarai kezdődnek, semmit sem tud elolvasni, az orvosok szerint minden rendben van vele, de valami mégsem klappol. Ezután kezdődik meg a különös események sorozata: egy rendkívül különös orvos, egy megmagyarázhatatlan ajtó, egy teljesen új világ... A varázslatos ajtó, amely a semmiből jelent meg, senki sem tudja hová vezet. Domán végül elfogadja a nem hétköznapi beállítottságú orvos tanácsát és zarándoklatra megy egy sámánhoz, hogy kigyógyuljon ebből az érdekes betegségből, amit látszólag csak egyetlen orvos lát. Az ajtó azonban nem hagyja nyugodni. Domán egy végtelenül különös világba csöppen, ahol más színű az ég, ahol félig-állat félig ember lények élnek, ahol az állatok beszélnek...

Szeretem az olyan regényeket, amik valami újat, valami mást adnak, nyújtanak, nem a mainstream-et, ami minden polcon megtalálható. A Pillanatnyi elmezavar minden kétséget kizáróan egy különös regény, ami egy komoly témát dolgoz fel, ami igen kétségbeejtő tud lenni és mindezt egy igen abszurd, már-már szürreális, de végtelenül érdekes és különleges köntösbe bújtatva.

Manapság már tényleg becsülendő, ha egy író egy egyedinek nevezhető világot képes megalkotni a tengernyi regény közepette, ami a műfajban már megjelent. Gregus Gábornak ez részben sikerült is, ennek a világnak az atmoszférája egyszerre emlékeztetett engem az Alice csodaországban stílusára és a Grimm mesék abszurditására.

A stílus és a történet néhol humoros, néhol egyenesen szürreális vagy éppen brutális, de sosem volt gondom a szürrealizmussal, valahol még vonzz is, úgyhogy nekem teljes mértékben bejött ez a fajta hangulat.

A megnyerő stílus, hangulat, atmoszféra és kitalált világ ellenére egy fő problémám volt csupán, hogy nem sikerült eléggé megszeretnem és magaménak éreznem a szereplőket. Persze, érdekelt Domán élettörténete és hogy mi lesz a sorsa egészen az utolsó oldalig, mégsem szerettem meg maradéktalanul, lehet azért, mert a hétköznapi ember személyiségét testesíti meg, lehet a döntései végett... Nem is tudom.

De ami a legfőbb érdekessége a regénynek az a háttérben megbúvó ok, ami végett az egész bonyodalom kialakult, az ajtó megjelent és ami miatt Domán ebbe az érdekes világba csöppent. Érdekes a gondolat, miszerint Domán valóban beteg lett, méghozzá nem is kicsit, a különös fordulat pedig ennek a betegségnek tudható be, az elme megbomlásának, ez sodorta Dománt egy teljesen új életbe. Ha az egész történetfolyamat mögé tekintünk, talán rá kell jönnünk, hogy ez a regény valójában az elme szétcsúszásáról szól és nem csupán egy végtelenül kreatív fantasy történetről. Az utolsó oldalak engem meggyőztek minderről és félig csalódottan, félig elégedetten fejeztem be a regényt. Tudom, érzem én is a paradoxont, mégis így van.

Mindenesetre köszönöm a lehetőséget és mindenki figyelmébe ajánlom ezt a regényt!

Gregus Gábor: Pillanatnyi elmezavar

Értékelésem: Tetszett

Borító: 5/1

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: Elmezavar 1.) Pillanatnyi elmezavar 2.) Újabb elmezavar 3.) Végső elmezavar

Megjelent: 2013

Kiadó: Underground Kiadó

Oldalszám: 518

Eredeti cím: -

Műfaj: fantasy

Tovább...