6 / 100 könyv. 6% kész!

péntek, április 10, 2015

Marie Lu: Bajnok



Ismét egy korszak vége. Jó, leállok a közhelyekkel. Szóval Marie Lu az előző rész végén kivágott egy darabot a szívemből, de ebben a kötetben vissza is adta, így már nyugodt szívvel engedem el a sorozatot és a szereplőket. Nyugodtan, de szomorúan. Mint mindig.

A sorozattal való kapcsolatomról pár szót. Az első részt a 2012-es karácsonyra kaptam meg és akkor rögtön elvarázsolt, mert valami új volt, izgalmas és a szereplők vagányak, szerethetőek. 2013 karácsonyára érkezett meg a második kötet, úgyhogy ismét a fa alatt várt Marie Lu egyik regénye. Hihetetlen, de a második rész is hozta azt a fajta izgalmat, amit elvártam tőle, egyáltalán nem csalódtam. A befejező kötet pedig a 2014-es karácsonyi fa alá került. Nagyon szép kis hagyomány lett ebből, amely végigkísért három éven keresztül. Remélem, idén is egy Marie Lu regény vár majd a fácska alatt.

Csak, mert muszáj erről is szót szólnom: Azt a leborult szivarvégit, de gyönyörűséges ez a borító! Még az első kettő mellett is elvarázsolt. Egyedi és brutálisan szép.

Kritikus szemmel mértem. Már magamhoz képest. Igyekszem az elfogultságot félretenni, de sokszor nem sikerül. Volt, hogy lassan haladtam vele, de inkább a körülmények és nem a regény miatt, mert a történettel semmi baj nem volt. Pörgős, izgalmas és fordulatokban gazdag befejező kötet volt, amely könnyedén szögez a székbe. Szinte minden oldalon történt valami, habár féltem a lelkizéstől, de végül nem az dominált.

Marie Lu méltó befejezést írt trilógiájához. Egyedi történet, egyedi szereplők, kiszámíthatatlan végjáték. Nincs is mit tovább ragozni, mert ennek is imádtam minden sorát. Az utolsó fejezetek ismét bebizonyították, hogy Marie Lu nagyon könnyen képes a padlóra küldeni a fordulataival. Szomorú befejezésre számítottam, vagy valami "kétségekkel között hagyom az olvasókat" végre, de végül gyönyörű befejezés kerekedett, amely egyszerre hagyja nyitva a történetet, hogy végül te magad írd tovább a főszereplők jövőjét; és egyszerre csal árulkodó könnycseppeket a szemed sarkába. Marie Lu ezzel a trilógiával beírta magát a kedvenc íróim listájára. :)

Marie Lu: Bajnok
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5*
Sorozat: Legenda
1.) Legenda
3.) Bajnok
Megjelent: 2013
Kiadó: Könyvmolyképző
Oldalszám: 372
Eredeti cím: Champion
Műfaj: disztópia, ifjúsági, romantikus

0 comments:

Megjegyzés küldése