Marie Lu: Született tehetség

Immáron Marie Lu is erősíti azon írók sorát, akik fogtak engem meg a kicsi, érzékeny lelkemet és jól a földre hajították, rátapostak és kegyetlenül otthagyták. 

Igen. Határozottan. 

És ezt egy-két mondattal érte el, csak így, egyszerűen, a könyvnek a végén. 

Na, de szépen, sorjában. 

Valamiért a regény első fele egyáltalán nem kötött le annyira, mint az első rész. Valahogyan elkótyavetyélt a polcomon, néha-néha elővettem, beleolvastam, majd mindig elhúztam a szám, mondván: most másra vágyom. De általában az ilyen elkótyavetyélt műveket egy idő után előveszem és ráerőltetem magam az olvasásra. Ez most is így volt. 

Nem tudom, miért nem kötött le. Marie Lu egyedi és nagyon jó disztópiát hozott létre, amit elég nehéz mostanában. Ő valóban az államra, az államformára, a lázadásokra és a jövőbeni állapotokra helyezi a hangsúlyt. Az első részét annyira imádtam. 

A második első fele viszont csalódás volt emiatt, ezért sokáig gondolkoztam rajta, hogy 4 pontot adok a könyvnek. Megvallom, féltem, hogy Lu is beleesik abba a hibába, hogy egy trilógia középső részét úgynevezett „átmeneti kötetre” alkotja meg, ami csak átvezet a bevezetésből a végkifejletbe. 

Ez egy kicsit azon érződött, hogy nagyon a kapcsolatokra helyezte a súlyt. June és Day kapcsolatára, majd Tess és Day kapcsolatára, aztán June és Anden kapcsolatára. Sokszor nem tetszett June gondolatmenete, sokszor idegesített Day bizonytalansága, Tess úgy ahogy volt idegesített. Feleslegesnek éreztem a tinidrámát Tess részéről. 

A történet azonban feszült izgalomban halad tovább. Lu kiválóan vezeti az olvasóit, egyszer erre húz minket, egyszer arra, míg nem már fogalmunk sincs, hogy kinek higgyünk, kiben bízhatunk. Ki barát? Ki ellenség? Ki kinek a cinkosa? Ki kit fizet le? 

Briliánsnak vélem azt, amit Lu felépített. Az állam, a belső lázadások és ami az egésznek a hátterében van… Szerintem ez az egyik legjobb disztópia, amit valaha olvastam. 

A regény második fele ismét visszatért a sínre. Imádtam. Kapkodtam a fejem, rohantam Day oldalán a vonatok tetején, együtt gyötrődtem June-al, magamban azt latolgattam kiben bízhatnánk meg. Amint pörögtek az események rájöttem, hogy ez nem egy „átmeneti” középső rész. Ez egy jól megérdemelt második része egy briliánsan felállított disztópiának. 

Aztán eljött az utolsó két fejezet és akkor Lu fogta a szívem és széjjelszakította, mert úgy tartotta kedve. Miért nem létezik egy igazán jó regény sem anélkül, hogy ne tenné ezt velem? Hihetetlen. 

A harmadik rész még sehol, de én már összetörve állok. 

Nagy mersz kell majd ahhoz, hogy elolvassam a harmadik részt. Amennyire ismerem magam, valószínűleg nem fogom tudni megállni. 

Remélem, Lu nem fog cserben hagyni és kitalál valamit ezek után, különben porba dobom minden reményem. Ennek a sorozatnak egy igazi, nagy és boldog happy enddel kell végződnie majd, egy méltó befejezéssel kell búcsúznia tőlem, vagy nagyon dühös leszek! 

Hallod, Lu?

Marie Lu: Született tehetség

Értékelésem: Kedvenc

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Day

Sorozat: Legenda 1.) Legenda 2.) Született tehetség 3.) Bajnok

Megjelent: 2013

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 358

Eredeti cím: Prodigy

Műfaj: disztópia, ifjúsági, romantikus

Tovább...

Csoki Book Tag - avagy édesszájú molyoknak :)

Anitiger meghívása nagyon jól esett, hisz én magam is szívesen pötyögök mindenféle dologról, aminek köze van a könyvekhez, vagy - jelen esetben - a csokikhoz. :D Ez a fajta bejegyzés most arról fog szólni, hogy melyik csokoládéfajta melyik könyvhöz köthető szerintem, vagy hogy éppen min csámcsogok egyes könyvek olvasása közben. Akkor vágjunk is bele. :)

Figyelem, a soron következő képek beindíthatják a nyálelválasztási reflexet! Kérem, óvatosan nézegessék őket, nehogy összenyálazzák billentyűzeteiket és/vagy könyveiket!

Étcsokoládé - egy sötét témájú könyv:

Mostanában elég sok reális és sötét témájú könyvet olvasok. Természetesen gyenge lelkem végül mindig megsínyli, mégis érdekesnek tartom ezeket a könyveket. Most így hirtelen két realista könyvet tudnék felmutatni, amiknek a témája elég nehéz és sötét, mindkettő közel került a szívemhez, mindkettőnek fontos mondandója van és mindkettő megviselt, mégis legszívesebben arra ösztönöznék mindenkit, hogy olvassa el őket, mert felejthetetlen élmények voltak számomra.
Ezek pedig:
John Green: Csillagainkban a hiba
Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Fehér csokoládé - egy vidám könyv
Ebből rengeteg van, Jézusom, nem is tudok kiemelni belőlük. Inkább írók szerint sorolnám be a könyveket, nem tudom ilyet lehet-e. A fenébe is, hogy ne lehetne? Most én döntök. Az egyik kedvenc íróm, akinek a legtöbb regénye humoros, vidám és mindig megnevetettet az Meg Cabot. Minden könyve egy külön élmény és üdítő a lelkemnek. A másik inkább egy sorozat, ami annyiszor késztetett nevetésre, mint még soha egy könyv sem, ez pedig A Szent Johanna Gimi.

Forrás

Tejcsokoládé - egy népszerű könyv, amit nagyon el akarsz olvasni
Hm, hm... A Trónok harcába szeretnék belekezdeni már nagyon, de nagyon régóta, de valamiért eddig még nem vitt rá a lélek, pedig nagyon híres és nagyon sokan szeretik, ezért evidens, hogy el kellene olvasnom, már csak azért is, hogy megtudjam mire fel ez a nagy felhajtás. Nem tudom mikor fogom rászánni magam, mert mindig jön valami új, ami jobban érdekel. Talán majd egyszer. :)


Csokoládé, aminek karamell van a közepén - egy könyv, ami ellágyított:
Ellágyított? Nem tudom ezt milyen értelemben kellene most értelmeznem. Ellágyított, tehát feszült voltam az adott napokban és ez a könyv ellazított engem? Vagy netán lágy érzelmeket tartalmaz, eszerint szerelmes, romantikus könyv? A történet stílusa lágy, vagyis könnyed? Érdekes szempont. Talán amelyik mind a háromra igaz az ez a könyv volna: Stephanie Perkins: Anna és a francia csók. Ez a könyv könnyed, tehát teljes mértékben ellazított, mert vizsgaidőszakban olvastam. A regény romantikus és a stílusa könnyed. Tökéletes egy karamellás csokis, nyugodt, napos délutánra. :)


Ostyamentes Kit Kat - egy könyv, ami meglepett téged
Meglepett? Jó vagy rossz értelemben? Kellemes vagy kellemetlen csalódásokról beszélünk, vagy a történetnek magának kellene meglepnie engem? Ha a történetre értendő eme megfogalmazás, akkor Suzanne Collins: Futótűz című könyvét hoznám fel, mert Collins még a második részben is elérte, hogy az állam a földön koppanjon. A másik könyv, ami teljesen ledöbbentett az Karin Slaughter: Bőr című regénye, aminek utolsó sorai teljes mértékben letaglóztak.

Forrás

Snickers - egy könyv, amiért megőrülsz
Egy könyvmolynak rengeteg, szinte megszámlálhatatlanul sok ilyen könyve van. Minket nem lehet arra ítéltetni, hogy kiemeljünk egyet, nagyon sajnálom. Megőrülni is sokféleképpen lehet egy könyvtől vagy éppen könyvért. Én minden egyes könyvért megőrülök, azonban vannak kiemelkedő regények, amikért egyenesen megveszek. Képtelen vagyok kiemelni közülük egyet is, ezért inkább figyelmetekbe ajánlom azokat a regényeket, amiket a blogomon 5*-al jellemeztem. Ezek azok a művek, amikért úgy megőrülök, mint a Snickersért. Mert kivagy, ha éhes vagy? Olvasd el ezeket! :))



Forrócsokoládé tejszínhabbal és pillecukorral - egy könyv, amit bármikor újraolvasol 
Bárhol, bármikor, bárkivel, bárhogyan elolvasnám vagy ezerszer is ezt a mostanában befutó könyvet, ami a szívem csücskén foglal helyet a szereplőkkel együtt. Szóval ez inkább egy komplett sorozat, mint egy könyv, mert minden egyes részét imádom. Ki tudjátok találni melyik az? Egy kis segítség: Új Black érkezett a városba... Igen, lányok, szinte hallom amint Daemon-t suttogtok és elvigyorodtok. Szóval bármikor újraolvasnám: Jennifer L. Armentrout: Luxen sorozatát. 


Bonbon - egy sorozat, aminek olyan tulajdonságai vannak, amiket sokféle olvasó szerethet:

Forrás

Ebből igen sok van és nem bírom megállni, hogy többet is említsek. Ha szereted a varázslatot és a kalandokat, akkor mindenképpen a Harry Potter könyvek kellenek neked, hisz ezt nem lehet nem szeretni! Ha izgalmakra és romantikára vágysz, akkor kapd elő, de gyorsan a Luxen sorozatot! Ha mégis vámpírrajongó lennél, akkor kezdj bele a Vámpírakadémiába, mert nem fogsz csalódni! Még több izgalom kellene? Legyen, akkor nézz utána a Legenda című trilógiának Marie Lu-tól, mert ez felejthetetlen élmény lesz. Még mindig nem találtál semmit, ami érdekelne? Akkor itt van egy bónusz: Dan Brown Langdon féle történetei széleskörű rajongótáborral rendelkeznek, kizárt, hogy neked ne tetszenének! :)


Remélem a kis listám megfelel az elvárásoknak. Most ilyen hangulat szállt meg. További gyönyörűséges hétvégét, aztán szép hetet kívánok nektek, kedves molyok! Olvassatok sokat! :)

Tovább...

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Ez szerintem az eddigi legcsodálatosabb és legmegérintőbb könyv, amit valaha olvastam. Sokáig nem találtam a szavakat. Nagyon sokáig. Éppen abban az időszakban olvastam, amikor a Csillagainkban a hibával is küszködtem és ezért talán még jobban megviselt. Valamiért Jojo Moyes műve John Green regénye mellett, sokkal jobban megérintett. 

Atya ég, ez a könyv… 

Jojo Moyes hihetetlen író. Azt vettem észre, hogy rengeteget bír fecsegni. :D Ez részben Louisa Clark szemszöge miatt lehet, de lehet ez az író védjegye. És még ez is tetszett nekem. Hogy ennyit képes fecsegni mindenről, az időről, a történésekről, az érzelmi állapotokról. Mert, jaj, milyen érzelmi állapotok is keringtek ebben a könyvben? Fergetegesen mélyek és gyönyörűek. 

A lelkünkbe tapostak és kilehelték belőlünk azt a bizonyos szikrát… 

A történet egyszerű: egy nagymenő, gazdag, nagyon aktív férfi, aki az egész világot akarja magának. Egy csacsogós, enyhén visszahúzódó, élénk személyiségű lányka, aki megelégszik a világ egy egészen piciny szegletével is. 

Egy baleset, amely végül mindkettejük életét fenekestül felfordítja, de mindkettejükét egészen másképpen. 

Will Traynor tolószékbe kerül, nem tudja mozgatni kezeit, lábait, szinte teljesen kiszolgáltatottá válik a környezetének. A korábbi élete teljesen szertefoszlik, a remény mindennemű árnyéka eltűnik és elméjében már körvonalazódik egy bizonyos megoldás, ami az egész családot a porig sújtja. 

Louisa Clark új munkát keres, miután állandó-munkahelye megszűnik és végül a Traynor házhoz kerül, hogy ápolónőként kerüljön egy házsártos tolószékes férfi mellé. 

Will Traynor makacsul hajthatatlan. 

Louisa Clark a Traynor család egyetlen reménysége. 

Hihetetlen a jellemfejlődés ebben a könyvben. A karakterek annyira valósak, annyira egyediek és mélyek, hogy szinte már-már mellettük álltam és tehetetlenül kapartam a falat, amiért nem folyhatok bele a dolgok alakulásába. 

Will olyan élénken él az emlékeimben, mintha valós személy lett volna. A szarkazmussal teli, gúnyos hangvétele itt csilingel a fülemben. 

Clark csacsogása és aranyos, élénk stílusa szinte kivirított a lapok közül. Annyi jóindulat fért meg ebben a karakterben, amennyi nagyon kevés emberbe fér. 

A kettejük közötti kapcsolat, amely szépen lassan alakult ki, úgy forgatta fel a kis lelki világom, mint eddig még soha semmi. Hihetetlen, gyönyörű, természetes és végtelenül kedves. A rejtett sorok Will mondataiban, amiket Clarkhoz intézett mind feltűntek nekem, ahogy egy idő után már szinte rajongott a lányért… 

Végig azon járt az agyam, hogy mi lett volna, ha a baleset nem történik meg. Ha ők azelőtt találkoztak volna. (Mintha a történet igaz volna). 

Mindvégig megvolt bennem a remény. Mindvégig. Szinte már elképzeltem a végkifejletet, ahogyan ők ketten boldogan fognak élni. 

De persze semmi sem úgy történt, ahogyan én akartam. Jojo Moyes pontosan erre akarta kihegyezni a hangsúlyt: hogy semmi sem úgy történik, ahogy akarjuk. Ezért bőgtem végig a végét, miközben Louisa ült Párizsban és olvasta azt a bizonyos levelet. Sírtam, mert szinte úgy éreztem ott ülök mellette (vagy helyette) és teljesen összetörtem. 

Jojo Moyes úgy érintett meg ezzel a regényével, mint soha, egyik író sem. A lelkemig gázolt. Összetört. Mégis hálás vagyok neki ezért az élményért, ezekért az érzelmekért, amiket így át tudott adni nekem. 

Miután befejeztem a regényt, még mindig csak ezen járattam az agyam. Hogy mi lett volna, ha… Pedig a ha sosem jön el, sosem történik meg. A Ha mindig ha marad. Amíg világ a világ. 

Hallottam, hogy film is készül belőle, meg kell majd néznem. Kétlem, hogy a könyvnél jobban össze fog törni. 

Gyönyörű mű volt, olvassátok! :)

Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek

Értékelésem: Katarzis

Borító: 5/5*

Kedvenc szereplő: Will, Louisa

Sorozat: Mielőtt megismertelek 1.) Mielőtt megismertelek 2.) Miután elvesztettelek

Megjelent: 2012

Kiadó: Cartaphilus

Oldalszám: 488

Eredeti cím: Me Before You

Műfaj: chick lit, romantikus

Tovább...

Kresley Cole: Vámpírszerető

Nekem annyira, de annyira nem jönnek be azok a magyar borítók, csak azt akarják kihangsúlyozni, hogy a sorozat a szexről szól, pedig ez nem így van. Ezért az amerikai borítót rakom ki, mert az pedig annyira gyönyörű. A magyarok szükségének érzik, hogy ronda borítóval lássák el az amúgy gyönyörű borítós regényeket? Miért nem képesek az eredetit meghagyni? *idegesen felsóhajt*

De akkor most a könyvről:

Érzem én, hogy van ebben a sorozatban valami, ami megmagyarázhatatlanul tetszik. Valami van a hangulatában, ebben a Cole által megalkotott világban, ami arra ösztönöz, hogy olvassam és érdeklődjek a szereplők iránt. 

De ez a második rész nekem valamiért nem jött be annyira, mint az első. Vagy annyira sem. Számomra a két főszereplő hanyagolható, nem szerettem meg őket igazán. Úgy érzem, mintha Cole még csak nyitogatná a szárnyait, de nem sikerül elérnie valamit a lelkemben… 

Sebastian engem egyáltalán nem hatott meg. Nem éreztem magaménak a karaktert. Kaderin sem lett a kedvencem, néha idegesített is. Az ő huzavonájuk valamiért nem gördült olyan egyszerűen le a torkomon. Több benne az izgalom, aláírom, de nekem ez a Tusa, vagy mi annyira nem jött be, nem tudom. 

Lehet ezt a második részt olyan hangulatomban olvastam, ami nem vált a regény előnyére. A sorozat azonban még mindig tetszik. Habár most a főszereplők nem fogtak meg, Cole világát még mindig izgalmasnak tartom, a lényeit is imádom, úgyhogy folytatni fogom, várok addig, míg megtalálom a kedvenc párosom. 

Valamiért kezdenek megtetszeni azok a sorozatok, amiknek egyes kötetei más és más párokat mutatnak be. Érdekes. Most ilyen korszakomat élem. Majd ajánlhatnátok még párat. :)

Kresley Cole: Vámpírszerető

Értékelésem: Felejthető

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Sorozat: Halhatatlanok alkonyat után 1.) Vámpíréhség 2.) Vámpírszerető 3.) Vámpírharc 4.) Vámpírvér 5.) Vámpírzóna 6.) A démonkirály csókja 7.) A tél halálos csókja 8.) A gyönyör sötét hercege 9.) A sötétség démona 10.) Az álmok sötét harcosa 11.) Vámpírbosszú 12.) Árnyak hercege

Megjelent: 2006

Kiadó: Ulpius-ház

Oldalszám: 440

Eredeti cím: No Rest for the Wicked

Műfaj: fantasy, romantikus

Tovább...

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

Annyi módon el lehet rontani egy jó történetet. Clare-nek több szempontból is sikerült. 

Az első három kötet tökéletes lett a maga imádni való, izgalmas módján egy őrült főszereplőnővel és egy beképzelt árnyvadásszal. Meg egy maréknyi mellékszereplővel és hatalmas kalamajkákkal. A negyedik kötet hatalmas csalódásként ért és ennek az ötödiknek reménnyel telve kezdtem neki, hátha lehet ezt még hová húzni, de kiderült, hogy egyáltalán nem kellett volna. A harmadik rész annyira tökéletes befejezést kapott, Clare mégsem tudta megállni, hogy ne folytassa, ami nem lett volna baj, ha „jól” folytatja. 

(Figyelem, a további sorok erősen spoileresek lesznek! Ha még nem olvastad a regényt elárulhatok egyes részleteket a történésekkel kapcsolatban!)

Az egész kötet 500 oldalon keresztül hablatyol a nagy semmiről. Igazából nagyon érződött a könyvön, hogy Clare most már valójában be fogja fejezni a történetet a hatodik kötettel, ezért ez a terjedelmes ötödik könyv az „elsimítások” könyve lett, amiben az írónő igyekezett sok-sok szálat elsimítani, hogy tökéletes befejezést alkothasson. Egyrészt ezt nem kellett volna 500 oldalon keresztül húzni-vonni, mert a könyv fele volt körülbelül az, ami egyáltalán érdekelt engem. 

Párok végtelen sora foglalta el az egész regényt. Noha kezdetben csak Clary és Jace volt a középpontban, Clare most minden kis mellékszereplőt elővett és elkezdte szépen összepárosítani őket, hogy a hatodik kötetben mindenkinek meglegyen a happy end. Engem ez személy szerint idegesített. Miközben háttérben készült egy újabb háború, amire valójában kíváncsi lenne mindenki, közben arról kellett olvasnom, hogy Isabel mit érez, vagy mit nem érez Simon iránt. Hogy Simon hogyan várja, hogy Izzy tegye meg az első lépést, mert ő nem meri. Oké, én szeretem Simont, sőt ebben a kötetben valahogy csak ő volt az, akit nagyon szerettem a poénos beszólásai miatt, imádom a gyereket. Isabel viszont idegesített, mert noha magabiztos lánykának ismertük meg, mégsem mer Simon elé állni és bevallani, hogy mit érez iránta. Gyerünk, kislány, ne légy már gyáva! 

Aztán ott volt nekünk Alec és Magnus, akik között egyre hűvösebb a levegő, mert Magnus halhatatlan, Alec meg féltékeny. Ebben a kötetben Magnus sem alakított úgy, mint kellett volna, Alec meg még inkább hidegen hagy, mint eddig. 

Aztán ott a harmadik szál, amit követnem kellett: Maya és Jordan. Először nem tudtam kik ezek? Ki az a Jordan? Kit érdekel ezek ketten mit éreznek egymás iránt? Olyan szürke mellékszereplők, akik teljesen hidegen hagytak. Még azt sem tudtam kik ők, kezdetben. Most minek őket behozni mellékszálnak? Hogy Maya is boldog lehessen, mert Simon Izzy-t választotta? Kit érdekel? 

A negyedik szál azt hiszem Clary, aki persze mindenkit hátrahagyva rohan Jace után. De Jace persze nem önmaga, szóval őérte sem volt érdemes az egész könyv elolvasásra. Sebastion is annyira jó szereplő lehetett volna, a gonosz csodagyerek, erre vérfertőzéssel nem törődve veti rá magát a húgára… Azért ez egy kicsit sok volt, még nekem is. Persze, Clare, tegyük perverzzé a főgonoszunkat, akit majdnem megszerettettél velem. 

Mindeközben az egyetlen normális szereplőt majdnem megölik, Luke teljesen eltűnik, Jocelyn pedig annyira az agyamra ment, hogy legszívesebben felpofoztam volna, mikor megjelent. Ennyire idióta nőről sem hallottam még. 

Poén az egészben az, hogy a sok-sok szerelmi dráma közepette Simon az, aki a nap hőse, drága Simonom, te élteted bennem még a lelket! 

Clare a végére azért még beütemezett egy jó kis csatát, mint általában minden rész végére, de végül ez a csata sem dönt el semmit és az egész ötödik rész tök feleslegessé válik, mert a végén megint ott vagyunk, ahonnan elindulunk, csak éppen egyesek összejöttek, mások szakítottak… 

Igen, el fogom olvasni a hatodik részt, nem tudom ennél ez még lehet-e rosszabb. Nem tudom lehet-e ezt még jobban elrontani. Simon miatt mégis megéri, hátha Jace is magához tér és vége lesz a királydrámáknak. Hátha Clare egy izgalmas végkifejletet hoz, mert egyébként az írásmódjával semmi baj, sakkban tudja tartani az olvasót, könnyen hoz izgalmat a cselekményekbe. Ebben a könyvben csak a történet alakulása miatt vagyok dühös. Én csak azért sem fogom az első három részt a süllyesztőbe dobni, emiatt a két elrontott rész miatt. Az első három igazi remekmű. 

Habár már szívesen olvasnék valami árnyvadászmenteset Clare-től. Talán sosem érem meg. Kicsit ki kéne már szabadulnia ebből a skatulyából és más irányba mozdulni, lezárni ezt a világot, mert többet már nem nagyon lehet kifacsarni belőle. Én lennék a legboldogabb, ha az a hatodik rész tetszene majd. Meglátjuk.

Cassandra Clare: Elveszett lelkek városa

Értékelésem: Csalódás

Borító: 5/4

Kedvenc szereplő: Simon

Sorozat: A Végzet Ereklyéi 1.) Csontváros 2.) Hamuváros 3.) Üvegváros 4.) Bukott angyalok városa 5.) Elveszett lelkek városa 6.) Mennyei tűz városa

Megjelent: 2012

Kiadó: Könyvmolyképző

Oldalszám: 512

Eredeti cím: City of Lost Souls

Műfaj: fantasy, ifjúsági, romantikus, urban fantasy

Tovább...