6 / 100 könyv. 6% kész!

vasárnap, január 27, 2013

Nalini Singh: Borzongás



Bevallom: tele vagyok kétségekkel ezzel a sorozattal kapcsolatban. Az első részben; amikor is belevezettek ebbe a világba; a sztori és a történet nagyon érdekes volt a mentálhálóval és az alakváltókkal meg a gyilkossági szállal, azonban voltak buktatói és hibái. A második rész egy az egyben az elsőnek a másolata volt csak más szereplőkkel. Veszett ügynek könyveltem el a harmadik részt amikor még bele sem kezdtem. A tippem: lesz még egy mentálunk, akit kiragad az Elcsendesedésből egy alakváltó, kettejük között szerelem szövődik, ami teljességgel furcsa hisz a mentálok érzéketlenek - mindezt egy gyilkossági szállal a háttérben és túl sok erotikával megspékelve. Még is adtam neki egy esélyt és belevágtam az harmadik részbe, hozzáteszem félve a még nagyobb csalódástól. Hál' istennek kellemesen csalódtam és merem állítani, hogy az eddigi négy közül talán ez tetszett a legjobban. 

Nem kis örömömre az alakváltók csapatában átugrunk a macskáktól a farkasokhoz. Vártam már, hogy sokkal részletesebben megismerhessük a farkasokat, akik szövetkeztek Lucas-al meg a klánjával. Szóval a történet áthelyeződött a farkasodúba egy olyan szereplőhöz, akit az első részben a pszichopata Santano Enrique (remélem jól írtam le a nevet) elrabolt és megkínzott, azonban időben odaért a felmentősereg és sikerült életben megtalálniuk a fiatal farkaslány: Brennát. Brenna fájdalmasan éli a mindennapjait a múlt árnyékába burkolózva és képtelen kitörni a rémálmok skatulyájából. Eközben visszaemlékezhetünk az első részből arra a mentál családra, akik régebben kiléptek a mentálhálóról és a farkasodúban találtak menedéket, ugyanis ebbe a családba tartozik a veszélyes és sötét Judd is. Judd még a kilépése előtt Nyílként szolgált, azaz egy idomított gyilkos volt, aki az elméjével ölt. A történetben felüti a fejét egy bizonyos lázadó, a Szellem, aki az Elcsendesedést hívatott megtörni és valaki még mindig Brenna életére akar törni.

Az első 20 oldalnál lankadt figyelemmel olvastam, mert habár örültem a fennállás megcserélésének, mert végre egy mentál férfi és egy alakváltó nő között történik valami, de a kétségek elborították az elmémet. Aztán valahol kezdtem rájönni, hogy ez jó. Judd karaktere messze túlszárnyalta az eddigi Lucas-t és Vaughn-t. Sokkal mélyebb és sötétebb karakter, Brenna fájdalma és küzdelme pedig még inkább érdekes és lebilincselő volt. A negatívumok is lecsökkentek, a harmadik részben már nem szerepelt annyi erotika - nagy örömömre - és sokkal mélyebben fel lett építve a történet sötétsége, a hangulat feszültsége, a karakterek érzései és a gyilkossági szál továbbszövögetése, szóval Nalini Singh sokkal nagyobb hangot adott most ezeknek, ami jó döntés volt. A történet nagyon hirtelen váltott lassú és feszült csendből izgalmas és pörgős eseménysorozatba. 

A hangulatért csillagos ötöst kell adnom. Van valami ebben a könyvsorozatban, amiért képes voltam továbbolvasni és az nem a főszereplők - naná, hisz mindig újak kerülnek az előtérbe akkor amikor végre megszeretjük az előzőeket - sokkal inkább a hangulata az, ami miatt még mindig érdekel. Hát, meg persze az a bizonyos háttérben megbújó szál a mentálhálóval meg a közelgő háborúval, ami az alakváltók és a mentálok között kezd szépen lassan kialakulni. Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a vége, de könyörgöm halljak már valami érdekeset az előző szereplőkről is, mert ha a következő részben megint egy mentál és egy alakváltó szenvedését kell olvasnom, akkor kiugrok az ablakon. Mindenesetre ez a rész eléggé lekötötte a figyelmemet, ahhoz, hogy valamikor belevágjak a következőbe is. Hajrá, Nalini, nyűgözz le!

Nalini Singh: Borzongás
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: Judd
Sorozat: Egy világ – két faj – állandó küzdelem
3.) Borzongás
Megjelent: 2007
Kiadó: Egmont-Hungary
Oldalszám: 416
Eredeti cím: Caressed by Ice
Műfaj: romantikus, sci-fi, urban fantasy

0 comments:

Megjegyzés küldése