5 / 100 könyv. 5% kész!

vasárnap, szeptember 23, 2012

Levy L. Smith: Az üldözött



Szóval a történet dióhéjban: Sandra Palmer egy leszármazott és miután elmenekült a magániskola kastélyából, ahol a démoni erők megakarták szállni a testét csatlakozott szerelméhez, Donnie-hoz. Azonban mielőtt ezt megtehette volna a démona túl közel került hozzá és majdhogynem teljesen átvette az uralmat a teste fölött. Donnie-nak, a vámpírnak, sikerült megmentenie Sandrát, de sajnos ennek ára volt, ugyanis ahhoz, hogy túlélje át kellett változtatnia. Sandra, immár vámpírként, vadászott Donnie oldalán, valamint Luke is a kis csapatuk részévé vált.

A második kötet elején belecsapunk a történések közepébe, ugyanis Donnie és Sandra éppen egy démonra vadászik, aki kisgyerekek halálával akar megidézni valamit... Mielőtt még Sandra észbe kapna az egyik kislány félig holtan hever a kezei között, Sandra pedig kétségbeesésében megpróbálja átváltoztatni. Azonban ez súlyos következményekkel járna, ezért Donnie kénytelen megölni a kislányt még mielőtt átalakulna. Látható tehát, hogy Sandra nem képes megérteni a vámpírlét velejáróit. Eközben érdekes szerelmi-háromszög alakul ki Donnie, Sandra és Luke között, ami végül abba fullad, hogy Donnie birtoklási vágya és féltékenysége miatt Sandra elmenekül Luke-al. Azonban ahogy felkel a nap Sandra halálos veszélybe kerül... valami üldözi Sandrát, valami, ami nem e világi és miközben ők Sandra szülővárosa felé igyekeznek, valaki azon igyekszik, hogy kinyissa a Pokol Kapuját és szabaddá engedje Lilith-et.

Továbbra sem keltette fel az érdeklődésemet, már nem is tudom miért is kezdtem bele ebbe a sorozatba. Lényegtelen, most már valahogy csak végigszenvedem. Kicsit abszurdnak találom, hogy ha Sandra olyannyira beleszeretett Donnie-ba és annyira oda van érte, akkor miért hagyta el őt olyan könnyen Luke miatt. Látszik, hogy semmi értelme a szerelmi szálaknak. Sandra egyszer az egyik karjaiba veti magát egyszer a másikéba, miközben egyáltalán nem alakul ki mélyebb érzelem egyikük között sem. Hiányolom a nyálas romantikát, vagy a se-veled-se-nélküled szerelmi párbajt vagy akármi kapcsolatfélét, mert az író nemes egyszerűséggel csak mondhatni "összehányta" a szerelmeseket miközben az érzéseikről lövésünk sincs.

Merem remélni, hogy a harmadik kötet felülmúlja az első kettőt, legalább a két pontot eléri, és az író egy kerek, izgalmas finálét hoz el nekünk... Ha képes leszek megerőltetni magam és továbbolvasom, akkor talán az a szál érdekelne, ami Lilith-el kapcsolatos, ugyanis valaki őt akarja szabadjára engedni. Remélem a harmadik kötetben erre sor kerül. Ennek olyan Supernatural hangulata van, amit amúgy imádok, szóval ez az egy szál fűz még engem a történethez és valószínűleg ezért fogom elolvasni az utolsó kötetet is. Lehet, hogy nem a közeljövőben, de igyekszem rávenni magam, hogy letudjam.

Levy L. Smith: Az üldözött
Értékelésem: Felejthető
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Luke
Sorozat: Dark Love
2.) Az üldözött
Megjelent: 2009
Kiadó: Egmont-Hungary Kiadó
Oldalszám: 152
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy, ifjúsági

0 comments:

Megjegyzés küldése