5 / 100 könyv. 5% kész!

szombat, szeptember 22, 2012

George Orwell: Állatfarm



Ahogy a kezembe vettem megállapítottam, hogy nem olyan hosszú, tehát nem fog sokáig tartani az olvasása. Már előre tudtam, hogy a történetnek eléggé fontos a mondandója, tehát figyelmesebben olvastam. 

A történet tömören ennyi: Mr. Jones Majorjában nem a legjobban bánnak az állatokkal. Egyik este egy Őrnagy nevezetű disznó bejelenti, hogy furcsa álmot látott, ahol minden állat egyenlő és az ember ellenség. Azt hirdette, hogy hamarosan eljön a Forradalom, amikor is az állatok az emberek ellen fognak lázadni és kiűzik a kétlábúakat a vidékről. Őrnagy, bejelentése után nem sokkal, kimúlt. Azonban nemsokára bekövetkezett az, amit megjósolt, ugyanis a Major állatai fellázadtak és kiűzték Mr. Jones-t a vidékről. 

Ezentúl az állatok mind egyenlőek voltak, az ember pedig ellenség. Az állatok gyűléseket tartottak, ahol a malacok voltak a fő vitázók; a Major-t Állatfarmnak keresztelték át - mindenki meg volt elégedve az élettel az új társadalomban. 

Azonban, ahogyan az idő múlt a dolgok is változtak. A malacok szépen lassan feljebb juttatták magukat a ranglétrán; a többi állat lassan terrorhoz hasonló életmódban tengődtek, az árulók meghaltak, a szabályok felborultak és végül az állatok már nem tudták megkülönböztetni az embert a malactól.

Szerintem érdemes elolvasni, mert könnyű ugyanakkor érdekes olvasmány. Minden szépirodalmi regényeket kedvelőnek ajánlom, de azoknak, akik túl "hihetetlennek" találják a beszélő és gondolkodó állatokat, azoknak mondom, hogy a mondandó a lényeg nem a szövegkörnyezet. Nekem mindenképpen tetszett ahogyan George Orwell az állatokkal szemléltette a diktatórikus emberi világot.

A szereplők (állatok) megformálása mondhatni néhol kedves volt, néhol elmosolyodtam rajtuk és a naivitásukon. Mindenképpen elgondolkoztat, hogy hasonlít-e ehhez az emberi naivság?

George Orwell: Állatfarm
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/4
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 1945
Kiadó: Európa Kiadó
Oldalszám: 168
Eredeti cím: Animal Farm
Műfaj: disztópia, szatíra, szépirodalmi

0 comments:

Megjegyzés küldése