5 / 100 könyv. 5% kész!

szombat, szeptember 22, 2012

Leiner Laura: Ketten



A Szent Johanna Gimi hatodik kötetében végre beteljesül az, amit az első rész óta várunk. Reni élete gyökeresen megváltozik, amikor Cortez-el járni kezdenek. Az élet nem áll meg a félév után a Szent Johanna Gimiben, ugyanis jönnek a szokásos ünnepségek, versenyek és bandázások. 

Reninek azonban kétségei támadnak Cortezzel kapcsolatban és bárhogyan is akarja ezeket elnyomni magában, mégsem sikerül. Természetesen a kétségek alaptalanok, derül ki Cortez részéről, aki döbbentő vallomást tesz az egész iskola előtt... 

Reni félelmei egy pillanat alatt elillannak és nagyon úgy tűnik megkezdődik élete egyik legszebb szakasza és nagyon úgy tűnik, hogy amiért Cortez barátnője lett a népszerűsége is megnőtt. De vajon hogyan fogja viselni Reni a hirtelen jött utálatot a sok Cortez-imádó felől? 

Ezt a kötetet olvasva nevettem, boldog voltam, utálkoztam, szerettem és sírtam is. Bizton állíthatom, hogy az egyik legszebb kötet az eddigiek közül, habár kicsit unalmasabb is, mivel végre összejött a két főszereplőnk, de emellett humorban nincsen hiány.

Leiner Laura: Ketten
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Zsolti, Ricsi, Robi, Dave, Andris, Cortez, Kinga
Sorozat: A Szent Johanna Gimi
1.) Kezdet
2.) Együtt
5.) Remény
6.) Ketten
Megjelent: 2012
Kiadó: Ciceró
Oldalszám: 514
Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági, romantikus

0 comments:

Megjegyzés küldése