3 / 100 könyv. 3% kész!

péntek, január 12, 2018

Borsa Brown: Az Arab fia


Hűha... Nagy elvárásokkal kezdtem bele a regénybe. (Bár nem teljesen tudom, hogy miért, mert már okozott csalódást a sorozat, de valószínűleg az lehetett ennek az oka, hogy az előző kötet annyira magával ragadott és annak az emléke élt az emlékezetemben.)

Muszáj őszintének lennem, mindig az vagyok, most is az leszek, természetesen ez egy szubjektív vélemény és senki nem sajnálja nálam jobban, hogy ez így van, de Az Arab fia nekem egy csalódás. Ismét.

Mivel a sorozat végéhez érkeztem, muszáj egy kis említést tennem az előző kötetekről, hogy teljes rálátást kaphassak/adhassak a sorozattal kapcsolatos véleményemről. Valamint, többnyire a sorozat egyes részeinek cselekményeire is ki fogok térni, vagyis, ha még nem olvastad a regényt, de majd szeretnéd, akkor nem ajánlom az értékelésem végigolvasását!

Az Arab számomra egy újfajta világ volt, mikor belekezdtem a nagy kíváncsiság miatt, és mert sokan ajánlották,  akkoriban még nem olvastam sok romantikus/erotikus regényt, sem akkor sem most nem volt nagy műfajom, ezért nyitottan fordultam felé, hátha megszeretem.

Azt hiszem, az első részben sok pozitívumot tudtam felsorolni, tetszett a benne megbújó humor, a szerelmi szál egyedisége, ám sok dolog nem tetszett, ami nem is a cselekményvezetésre vagy írásmódra vezethető vissza (azokkal nem is volt probléma), sokkal inkább maga a téma botránkoztatott meg, enyhén feminista énem ellenkezett ellene, azt hiszem, ezért nem nyert meg magának. Na, meg Gamalba sem szerettem bele.

Az Arab szeretője - ami igazából maga Az Arab, csak a szerelem női szemszögével megyünk végig ugyanazon a cselekményen - azonban nagyon kellemes csalódás volt, egyszerűen imádtam. Akkoriban nem voltam biztos benne, hogy a női szemszög miatt lehet-e ez, hiszen Gamalt teljesen máshogy ismerhettem meg Csilla, a szerelmes nő szemén keresztül, és ez a kép egy sokkal tiszteletreméltóbb férfit és édesapát mutatott, mint a "Gamal regény".

Ezután jött a mélyrepülés, a szinte imádott kötet után érkezett Az Arab lánya, amit végtelenül vártam, mire kiderült, hogy két kötetbe lett osztva, ami enyhén meg is zavart, hisz habár nem egyszerre jelentek meg, mégis egy kötetként emlegetik. Hát a kettő ég és föld számomra. Az Arab lánya első kötete egy az egyben Az Arab, vagyis az első kötet másolata, ami egyben úgymond meg is gyalázza Csilla emlékét Emese megjelenésével.

Anna természetesen nem volt előtérben, ez egyfajta megnyugtatásként jelenhetett meg a Gamal rajongóknak, nehogy "szerelmük" boldogtalanul maradjon. Bár számomra eddigre már Yasmin sokkal tiszteletreméltóbb anya lett bárkinél a sorozatban és én személy szerint Az Arab lánya első kötete helyett sokkal szívesen olvastam volna egy Az Arab felesége kötetet, amely azt mutatja be, hogy Yasmin miként éli meg Anna örökbefogadását. Sokkal nagyobb élmény lehetett volna számomra, szerintem imádtam volna.

Aztán érkezett a szerelem, Az Arab lánya második kötete, ami végre valóban Anna történetét meséli el. Istenem, de szerettem. El is rugaszkodtunk az erotikától, nem is ez volt a lényeg, ez csupán egy szerelmes regényre sikeredett, lehet ezért imádtam. Az újabb női szemszög ismét magával ragadott, a leginkább az fogott meg benne, ahogy Borsa Brown megalkotta ezt a családi kötődést, légkört és odaadást, ami Anna és Khalid között jött létre. Gyönyörű testvéri kötelék, egyszerűen imádtam olvasni. Khalid személyével kapcsolatban ekkor állítottam fel magas elvárásokat, mert Anna szemén keresztül ismét sokkal szeretetteljesebbnek tűnt a férfi főszereplő.

Aztán Az Arab fiában egy kicsit koppantam. A lelki szemeim előtt egy Gamalhoz hasonló fiút láttam, aki szerelembe esik, amely elé tán akadályok fognak ütközni, de végül mégis beteljesül, Anna pedig mindenben támogatni fogja. Hát... nem pont ez történt. Komolyan reménykedtem benne, hogy Leila lesz a szeretett nő, bár egy részem sejtette, hogy nem. Ezzel még nem is lett volna gond, de Khalid karaktere, döntései és gondolatai teljes mértékben szétzúzták reményeimet. Már-már visszasírtam Gamalt, pedig ő sem volt a szívem csücske...

Khalid személyében egy végtelenül gyerekes, bár önmagát nem gyerekesnek mondó, hibákat felhalmozó, kétségbeesett lépéseket tevő, idiótán viselkedő, képmutató és önző embert ismerhettem meg. Mindez a nőkkel való viszonyában mutatkozik meg. Természetesen számos jó tulajdonsága is van a karakternek, elsősorban az Anna és a családja iránti végtelen szeretete.

A regény elején úgy éreztem, én ezt is imádni fogom és nagyon igyekeztem fenntartani ezt a gondolatot. Úgy látszott, visszatért az első kötet könnyed humora, bár féltem kicsit, hogy egy Gamal hasonmást kapunk, szerencsére nem így volt - gondoltam még az elején. Amint felsejlett Leila, benne reménykedtem, de amint feltűnt Mona, még akkor is reménnyel telve olvastam tovább, sejtettem, hogy egy nehezebben megkapható szerelem lesz a középpontban, még tetszett is Mona stílusa, aki letöri a kis Khalid büszkeségét a határozottságával. Tetszett a koncepció.

Az egész helyzet akkor kezdett elromlani a szememben, amikor Mona visszautasította Khalidot. Khalid pedig, mint egy besértődött óvodás, fogta magát és elvette Leilát, második feleségnek pedig Thanát... Most komolyan? Miért? Erre fogja magát és úgy dönt, saját vállalkozást indít (szinte még gyerekként), aztán pedig magasról tesz rá, de azért elutazik Mersinbe és ha a két feleség, akiket semmibe vesz még nem volna elég, ott is eljátszadozik egy alkalmazottal... Ez annyira... Jaj.

A Natasa szál még aranyos is lehetett volna, komolyan. Felsejlett előttem a lehetőség, hogy Leila mellett Natasa lett volna az, aki megtöri a jeget és Khalid beleszeret, aranyos szócsatákkal, kedves jelenetekkel tarkítva az egészet, annyira kedves lehetett volna. Persze Mona és Thana nélkül, de így...

Kaptunk egy szerelmi... ötszöget? Melyben szerepel egy végtelenül önző és gyerekes hercegecske; egy mértéktelenül szerelmes és odaadó első feleség, aki lelkileg és szellemileg belerokkan az elutasításba (tényleg Leilát sajnáltam a legjobban a történetben); egy érdektelen, de próbálkozó második feleség; egy külsős, de aranyos és átlagos szállodai alkalmazott; és egy romlott, de jószívű nőszemély, aki főhősünk nagy szerelme. Ez nekem sok.

Egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt a fajta felelősségvállalási hiányt Khalid részéről, aki vígan játszadozik Natasával, míg a(z egyik!!!) felesége otthon az öngyilkosságig megy a miatta kialakult depresszió okán... Ami legalább egy kicsit észhez térítette Khalidot.

Leila mellett meg ott van egy bosszúból kötött házasság, Thana, aki igazából semmiről sem tehet, mégis megissza a levét. Mona is bosszút áll, persze... Mindenki bosszút áll... Gamal csak próbálja egyben tartani a dolgokat, szegényt komolyan visszasírtam, ő legalább törődött Yasminnal, szerette és tisztelte.

A katasztrofális szerelmi szálak, az árulások, a bosszúk, a kiborulások, a veszekedések... csak nekem jut eszembe minderről, hogy olyan volt az egész, mintha egy spanyol szappanoperát olvastam volna? Emellett a cselekményszál valahogy feleslegesen el lett nyújtva, ezáltal monotonná vált. Ez az egész haddelhadd bőven elfért volna 300 oldalban is.

A regény leginkább szeretett aspektusa még mindig Anna és Khalid gyönyörű kapcsolata, azt még itt is imádtam. Nem tudtam megunni, hogy Khalid folyton Anna után érdeklődött, gyémántjának hívta, imádta és óvta. Egyébként is gyengéim a testvéri szeretetet bemutató szálak, bármilyen műről is van szó. Az az egyik legtisztább, legerősebb és legcsodálatosabb kapcsolat a világonAnna és Khalid kapcsolata tökéletesen reprezentálja is.

Ma is érdekesnek tartom, hogy a női szemszögeket imádtam, míg a férfi szemszögekkel gondjaim voltak. Felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a nők szemén keresztül ennyire más lenne a férfi? Ennyivel tisztább a lelke a nőknek (legalábbis Borsa Brown regényeiben), hogy átmossa a férfiak agymenéseit? A szerelmes nő és a szeretett testvér szemén át egészen más lenne a férfi lénye, vagy csak a szeretet másítja meg?

Ismét eljátszottam a gondolattal, hogy esetleg velem van a gond. Egyébként is hullámzó a kapcsolatom az írónő regényeivel, de ebben a sorozatban ez főképp megmutatkozik. Higgyétek el, én magam sajnálom a legjobban, hogy nem tetszett. Rengeteg jó lehetőset tartogatott. Még én sem voltam felkészülve arra, hogy ezúttal egy teljes háremet kell nyomon követnem egyetlen igaz szerelem helyett. Annyira tökéletes lehetett volna, ha Khalid bár nem szereti Leilát, de elveszi, mert testvéreként tiszteli, eközben pedig fülig beleszeret valakibe és a végsőkig harcol érte, az a nő pedig meglágyítja a beképzelt felszínt és szerelmes férfit csinál Khalidból...

Azt hiszem, ezzel most búcsút is intek a sorozatnak, mely bizonyos kötetei feldühítettek, csalódtam bennük, de kettő oly erősen kiemelkedik köztük, hogy fontos helyet foglalnak el a szívemben. Nagyon örülök, hogy megismerhettem Annát és a Khaliddal való odaadó kapcsolatát. Azt hiszem, számomra ez a legszebb az egész sorozatban.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Álomgyár Kiadónak!

Borsa Brown: Az Arab fia
Értékelésem: Csalódás
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Anna
Sorozat: Az Arab
1.) Az Arab
4.) Az Arab fia
Megjelent: 2017
Kiadó: Álomgyár Kiadó
Oldalszám: 598
Eredeti cím: -
Műfaj: erotikus, romantikus

szerda, január 10, 2018

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba


Rácz-Stefán Tibor egyetlen regényéhez sem volt még szerencsém, bár tudom, hogy nagy népszerűségnek örvendenek a magyar ifjúsági irodalmon belül, ezért végül úgy döntöttem, a Mikrofonpróbával kezdem.

Mit is mondhatnék? Már értem, miért is szeretik ennyien Rácz-Stefán Tibor regényeit, a Szállj a dallal! sorozatának első kötete engem is megnyert magának és felvetette bennem a kérdést, hogy vajon miért is nem olvastam már korábban az írótól?

A regény stílusa, a benne megbújó könyvek, filmek, zenék mind a mai fiatalságnak szólnak, mind aktuálisak, a főszereplők közöttünk járnak, problémáik és életük bár enyhén a szélsőségeket képviselik, mégis bemutatnak fontos és ma is jelenlévő gondokat a világban: kiközösítés, elszigetelődés, családi elfogadás, rasszizmus, árvaság, ítélkezés, homofóbia... és szerintem még sorolhatnám. Az író úgy mutatja be ezeket a problémákat, hogy igazán élő főszereplők köré fűzi őket, akikkel együtt gondolkodunk, együtt lélegzünk, már-már a csapat részeseként olvassuk a könyvet.

Ám a nehéz és komoly mondandók, társadalmi problémák köré egyfajta könnyed atmoszférát teremt, a súlyos társadalomkritika mellett helyet foglal a történetben a szoros baráti kötelékek kialakulása, a feltétel nélküli szeretet és bizalom, a lassan kialakuló szerelem... Így alkot egyfajta egyveleget a cselekmény, ami hol elfacsarja az ember szívét, hol megmelengeti azt.

A történet öt főszereplő körül csoportosul, akik nézőpontját nyomon követhetjük az egyes fejezetekben. Az olvasó úgy érezheti, közülük egyvalaki nagyon enyhén kiemelkedik, mintha az író kedvence lenne, ez nem más, mint Hanna, az igazi könyvmoly, aki inkább a könyvekben éli életét, mint a valóságban. Szülei tragikus módon meghaltak, ezért tanár bátyjával elköltözik egy kollégiummal rendelkező gimnáziumba, ahol bátyja állást szerez, Hanna pedig megismerkedik egy különösen színes társasággal.

Könnyen mondhatnám, hogy Hanna karakterében megtaláltam önmagamat, de ez nem igaz. Bár a könyvek imádata és a blogolás közös pontok, az ízlése mégis teljesen más, mint az enyém. Természetesen egy-két kivétellel mindegyik megemlített könyvet olvastam, amit Hanna is kézbe vett, imádtam azokat a címeket olvasni, amik az én gimis éveimet is végigkísérték és ott csücsülnek a polcomon.

Mindezek mellett Hanna karaktere nagyon ártatlan, egyszerű, mégis szeretnivaló, szerettem a fejezeteit. Hanna azt a típust képviseli, aki nem találja a helyét a világban, inkább a könyvekbe menekül, nehogy megint elveszítsen valakit, de az új gimnáziumban megpróbál kicsit élni is. Az újonnan megismert csapat pedig készséggel befogadja.

A csapat másik nőtagja Xiara, kinek szülei ázsiaiak, ő mégis vérbeli magyarnak érzi magát. A karaktere a rasszizmus problémájának bemutatására szolgál. Xiara kifelé mindig a tökéletességet mutatja, bár belül végtelenül dühös a szüleire, amiért magára hagyták és a nagymamája gondjaira bízták, holott ők is felnevelhették volna. A dac és düh keveredik a személyiségében, amit tökéletesen rejt magában, míg azt nem javasolják neki, hogy legyen őszinte, de a következményekkel senki sem szembesíti, az majd csak csőstül jön.

Xiara volt-barátja Máté, aki hivatalosan is elfoglalta a kedvenc karakterem címet. Máté sorsával kapcsolatban előtérbe kerül az alkoholizmus egy alkoholista szülő formájában, az elvesztett álmok, a keserűség, ami teljesen elárasztotta a fiút a veszteségek miatt, így hát mindenkit elmar maga mellől, kivéve a maroknyi barátait, akiket viszont foggal-körömmel védelmez. Nagyon szeretem az ilyen komplex és mély karaktereket, valahogy mindig megtalálom és kedvencemmé emelem őket. Ebbe az életbe sétál bele Hanna, akit eleinte szintén el akar marni a durva és bunkó stílusával, de a lány egyre fontosabb lesz neki.

Mint később kiderült, Áron és Dávid már főszereplői az író egy korábbi regényének, számomra mégsem volt zavaró, hogy most ismerkedtem meg velük először. Az ő párosuk behozza a regénybe a homoszexualitást, biszexualitást, homofóbiát, anorexiát, depressziót és egy iskolai lövöldözés emlékét is. Előkerül a "nem vagyok elég jó neked" téma, valamint a "nem tudok nélküle élni" krízis. Végtelenül érdekes és egy valóban problémákkal teli párosról beszélünk, akik igazi túlélők, ám vajon meddig tart ez a harc?

A témák színpalettája tehát tényleg elég tág, minden lehetséges társadalmi probléma felüti a fejét, van ami előtérbe kerül, van ami a háttérben bújik meg. Érezhetné az ember úgy, hogy minden bele lett sűrítve a regénybe, mégsem éreztem ezt, mert nagyon szépen kiegyensúlyozta az író ezt a rengeteg tragikus életet és sorsot.

Az öt tanuló közös célt talál, mikor kiderül, pénzhiány miatt bezárhat a hétvégi kollégium. Megkezdődik a harc, melyben nem csak barátságok szakadnak szét, de újak is kovácsolódnak, szerelmek hullanak darabjaira, vagy éppen virágoznak ki, a verseny napja, mellyel pénzt kereshetnek a sulinak, pedig csak közeledik.

Könnyen magával ragadott a történet, többnyire szerettem olvasni, érdekelt a vége, szinte nem is akartam, hogy befejeződjön a regény, mert nem akartam búcsút mondani a szereplőknek, bár volt egy-két aspektusa a regénynek, amiktől kicsit megijedtem. Az első ilyen a "mindenki kavar mindenkivel" szindróma, ami a sokszereplős tini filmekben, sorozatokban, regényekben szokott előfordulni. Egyszerűen gyűlölöm. Itt is kilátásba helyeződött ez a szindróma, de remélem, végül nem lesz belőle semmi.

A másik dolog az Hanna és Máté. Széttépi a szívem az író, ha Hanna nem Mátét választja a következő részben, remélem, ezzel tisztában van. Ez nem nehéz döntés, számomra teljesen egyértelmű a választás.

Összességében tehát egyszerre szórakoztatott és elszomorított a regény, egy igazi érzelmi ringlispíl, egyik szereplő helyében sem lennél szívesen, mégis a csapat tagja akarsz lenni. Már alig várom a második kötetet.

Köszönöm szépen a könyv élményét a Könyvmolyképző Kiadónak!

Rácz-Stefán Tibor: Mikrofonpróba
Értékelésem: Kedvenc
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Máté
Sorozat: Szállj a dallal!
1.) Mikrofonpróba
Megjelent: 2017
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Oldalszám: 368
Eredeti cím: -
Műfaj: ifjúsági

vasárnap, december 31, 2017

Gregus Gábor: Végső elmezavar


Már nem is tudom, mikor vetettem bele magam ebbe a végtelennek tűnő agymenésbe, mit Gregus Gábor papírra vetett, ám úgy tűnik, a kaland a végéhez érkezett.

Míg a Pillanatnyi elmezavar nagyon groteszknek és abszurdnak hatott számomra, az Újabb elmezavar alkalmával már könnyebben szippantott vissza a történet, de a Végső elmezavarra már szinte otthonosan éreztem magam ebben a fantasyvilágban.

Elsősorban meg kell mondanom, hogy a harmadik kötet borítója az eddigi legjobb (lévén az előző kettőt egy picit szexistának éreztem a hölgyek megjelenítése miatt). A háttérben megbújó ajtó pedig már előrevetíti a kijáratot, a kaland befejezését.

Mint azt már tudhatjuk, Domán az első kötetben belecsöppent egy fantasyvilágba, melyben különösnél különösebb lények vannak, mely tele van ellenségekkel, szövetségesekkel, harccal és csatákkal.

A való világban szürke és nagyon egyszerű személyiségű Domán hirtelen megszerzi a Hullám képességet, lények törnek életére, vagy éppen akarják segíteni kalandjában. A hétköznapi férfiból a harmadik kötetre hős kerekedik.

Ám a fantasyvilág, csaták és meselények hátterében megbújik maga a tény, hogy Dománnal valami baj van. Hogy a fantasyvilág tán nem is valós, csak a képzelete szüleménye, hogy valami betegség támadta meg az agyát, mely egy kitalált világot kreál. De vajon mi is bújik meg valóban Domán történetének hátterében?

A cselekmények pörögnek tovább, már nem is lepődöm meg a groteszk és abszurd jelenetek olvasása közben, a harmadik kötetre már valóban minden előfordult ebben a mesevilágban, habár a harmadik kötetben valamiért nagyon előtérbe került pár népmesés momentum: a három ereklye, a Turul madár. Elcsépeltnek mondhatnám, ezek olyan momentumok, amikre semmi szüksége a trilógiának, de úgy éreztem, még Gregus Gábor saját karaktere, Domán is így érezte, mintha "beszólt" volna a saját teremtőjének/írójának, milyen elcsépelt dolgokat is kreál az agya. Érdekes paradoxon.

Domán karakterén nagyon érezhetővé vált a harmadik kötetre a karakterfejlődés. Hogy a sok-sok elszenvedett dolog és kaland végére megkeményedett, a szerencsétlen fickóból egy harcos vált, aki már csak ki akarta deríteni az igazságot saját magáról és elméjéről.

A regény történései tényleg hihetetlenül pörögtek, két nap alatt kiolvastam. Ha az első két rész cselekményvezetése gyors volt, akkor ezt nem is tudom, milyen szóval illessem. Folyton történt valami, folyton azt hittem, végre kiderül valami - hisz ezúttal ki-kitekintettünk a valóságba, majd vissza a fantasyvilágba - de mindig csalódnom kellett. Domán küszködése ebben a kötetben a legérzékelhetőbb, egyszerre akarja tudni a történteket és akarja, hogy továbbra is homály fedje őket, hisz már érzi a háttérben megbújó tragédiát.

Még az utolsó oldalakon is pörög minden, már azt sem tudni, mi a valóság és mi nem az, hogy létezik-e egyáltalán "valóság" vagy csak a fantasyvilág? Mi következik a másikból és miért?

Az igazság nagy leleplezése várható eredménnyel szolgált számomra, az író nagyon ügyesen megmagyarázott néhány dolgot az előző részekből, hogy mi miért és hogyan jelent meg Domán fejében. (Ám az ég színeire máig nem derült fény. "Miért lila az ég? Mert te annak akarod." Talán azt jelképezi, hogy minden úgy történik, ahogy Domán akarja?)

Domán története és az egész trilógia teljesen más megvilágításba kerül a Végső elmezavar végére, mikor megtudjuk, mi is történt Dománnal. A groteszk, abszurd fantasyvilág, a mesés kalandok mind-mind elhomályosulnak és csak egy megtört férfi marad a végére. A mese elillan és egy tragédia marad csupán, mely egy feszült, lehangoló és végtelenül szomorú burkot von az egész trilógiára.

Az első kötet végén azt írtam, azt akarom, hogy az első kötettel legyen is vége, hogy maradjuk tudatlanságban, mert így válik az egész történet elgondolkoztatóvá. Most már nem mondanám ezt. Ez a befejezés, bár tényleg nagyon szomorú, mégis méltó a trilógiához. Domán utolsó döntése és a kiút megad minden választ, de el is gondolkoztat: én vajon mennék vagy maradnék?

Köszönöm szépen a trilógia élményét Gregus Gábornak!

Gregus Gábor: Végső elmezavar
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Elmezavar
3.) Végső elmezavar
Megjelent: 2016
Kiadó: Underground Kiadó
Oldalszám: 536
Eredeti cím: -
Műfaj: fantasy

szombat, december 30, 2017

Cserjési Petra: Emlékezz!!


Egy váratlanul érkezett második kötet futott be a Halott barátnők krimihez Emlékezz!! címmel. Váratlannak valóban váratlan volt, mert úgy emlékeztem, hogy a Halott barátnők lezárást kapott, egy élvezetes magyar krimit kaptunk. Ámbár természetes volt, hogy a második kötetet is el fogom olvasni, hogy megtudjam, hová kerekedik tovább a történet.

Hamar kiderült, hogy az Emlékezz!! főszereplője nem a Halott barátnőkben megismert nyomozónő és mentora, Cirill, hanem a nyomozónő egyik barátnője, kit halottnak hittek, Alíz. Lola csupán említésszinten jelenik meg.

Ahogy a regényt olvastam, közben körvonalazódott maga a felépítése is, egy egy-helyszínes thrillerre emlékeztet maga a szituáció, olyan Fűrész stílusban (természetesen csak az első részre gondolok).

Alízt elrabolják, fogva tartója szinte már-már kedvesen bánik vele, azt állítja, csak azért tartja fogva egy elhagyatott helyen, mert nem emlékszik arra, ki is ő, és úgy gondolja, Alíz segíthet neki visszaemlékezni. Hamar kiderül, hogy Alíz csöppet sem rab a történetben, könnyedén kiszabadítja kezeit, míg elrablója távol van, járkál az elhagyatott épületben és többnyire a múlton mereng. Így fedi fel előttünk Alíz és az elrablója történetét Cserjési Petra.

Habár a Halott barátnőkhöz nem tesz hozzá sokat a történet, inkább Alíz karakterét hozza hozzánk közelebb, aki tipikusan olyan személyiség, akit az ember vagy nagyon megkedvel, vagy épp ellenkezőleg. Én többnyire szeretem a szarkasztikus/cinikus felfogást, de Alíz esetében valamiért időnként idegesítőnek éreztem.

Azt hiszem, az volt a legnagyobb problémám, hogy nem sikerült igazán kiismernem Alíz személyiségét. Végtelenül nemtörődöm. Mit számít, hogy elraboltak engem? Mit számít, hogy bármikor kiszabadulhatnék? Maradok, mert kíváncsi vagyok, mi sül ki ebből, közben legalább nosztalgiázok. Nem értettem meg az indítékát, a motivációit, még a visszaemlékezések segítségével sem. Valamint azt se tudtam hova tenni, hogy miért nem emlékszik az emberekre? Az elrabló amnéziás, de Alíz nem, mégis percekig, órákig gondolkozik embereken, holott van, aki jóbarátja volt, mégse ismeri fel. Az emberek talán változnak az évek alatt, de ez akkor is borzalmas arcmemóriára utal.

A cselekményvezetés maga izgalmas volt, holott sokszor inkább olvastam volna a jelent, mint a múltat, ami időnként kicsit zavaros volt. Végig ott lebegett a történet felett a nagy kérdőjel, hogy ki az elrabló? Persze, még Alíz se emlékezett rá (erre sem), végig azon agyal, hogy honnan is ismeri a férfit, ezért az emlékfelidézés. Azért olvastam el ilyen gyorsan, hogy megtudhassam az igazságot, de számomra nem okozott akkora meglepődést, mint amit vártam volna a történettől, mivel a Halott barátnők fordulatos volt, itt is nagy fordulatot vártam.

Az Emlékezz!! egy gyorsan kiolvasható kis thriller, mely azért tartja fenn a figyelmed, hogy rájöjj, mi is lapul a háttérben; valamint, hogy megismerhesd Alíz karakterét egy kicsit közelebbről. A hangulata feszült, olvastatja magát, bár az első kötet fordulatai és magyar atmoszférája most valamiért elveszett. De egyszeri olvasásra tökéletes és érdekes mű.

Köszönöm szépen a könyv élményét Cserjési Petrának!

Cserjési Petra: Emlékezz!!
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/3
Kedvenc szereplő: -
Sorozat: Halott barátnők
2.) Emlékezz!!
Megjelent: 2017
Kiadó: Magánkiadás
Oldalszám: 160
Eredeti cím: -
Műfaj: krimi

szerda, december 27, 2017

Karin Tidbeck: Amatka


Ezúttal egy igen érdekes, elgondolkoztató és egyben megrendítő disztópiával volt dolgom, mikor kézbe vettem Karin Tidbeck Amatka című regényét.

"Egy disztópikus vízió, amely meggörbíti maga körül a teret." - Már maga a fülszöveg is csalogatott, de ez a mondat is rögtön megmozgatta a fantáziámat, egyszerre jutott eszembe az Eredet, a Mátrix és még sok más sci-fi és disztópia mű, mikkel életem során már dolgom volt, a mély gondolatokat tartalmazó és elgondolkodtató fantáziavilágok és víziók mindig is a gyengéim voltak.

Amint belevetettem magam a regénybe, illetve amint végeztem a kiolvasásával, rögtön értelmet nyert maga a borító (az egyre halványuló Amatka felirat) és az alcím is.

Egy jövőbeli világképbe nyerünk betekintést, Vanját Essréből Amatkába küldik, hogy ott megfigyelje az ottaniak tisztálkodási és higiéniai szokásait, majd jelentéseket kell írnia a kapott eredményekről. A feladat célja, hogy felmérjék és esetleg javítsák Amatka lakosainak ellátmányát és higiéniai lehetőségeit. Vanja azonban hamar rájön, hogy Amatka egy igen érdekes város, valami megmagyarázhatatlan és gyanús dolog lengi körül. Miután Vanja érzéseket kezd táplálni szobatársa, Nina iránt, úgy dönt, hogy felmond és Amatka városába költözik, hogy több időt tölthessen vele.

Ám minél több időt tölt Amatkában, egyre inkább rájön, hogy milyen világban is él. Hogy minden, mit eddig látott felszínesség csupán és megbújik mögötte valami alattomos és veszélyes. Hogy az emberek mondandója mögött valami más bújik meg, hogy mást gondolnak, mint amit állítanak. Diktatúrában él talán? Cenzúráról beszélünk, mikor egész sorok hiányoznak a könyvtárban? Vajon mi történt a nagy tűzesetben? Mik vannak Amatka föld alatti alagútjaiban? Ahogy Vanja egyre közelebb kerül a valósághoz, lassan rájön, hogy a világa nem is az, aminek hitte.

Annyira misztikus, annyira rejtélyes és részben meg is vezeti az olvasót, mert nem árulja el neki a megalkotott világ működését. Belevet minket Vanja szemszögébe, akinek minden természetes, de nekünk, olvasóknak nem, ezért szépen lassan jövünk rá, hogyan is működik ez a világkép, és amint én rájöttem, hogy min is alapul Karin Tidbeck Amatkája, rögtön eldöntöttem, hogy a regény alaptörténete egyszerűen zseniális, ha a kivitelezés nem is teljes.

Tidbeck disztópiájában mindent felcímkéznek. Az olvasó kezdetben azt hihetné, hogy ez egy disztópikus jelenség, hogy mindent - még az embereket is - felcímkéznek, akárcsak Az ember tragédiája disztópikus jövőképében. Azonban a regény második felében kiderül, hogy erre szükség van. Méghozzá azért, hogy az emberek tudják, hogy mi micsoda és hogy az az adott tárgy az emberek tudata által az is maradjon ami. Első olvasásra és érdekesen hangozhat. Ebben a jövőképben ugyanis mindent az emberi tudat formál. Ha tudjuk, hogy egy ceruzát tartunk a kezünkben, akkor az egy ceruza is marad, a tudatunk teszi ceruzává. Amint azonban meggyőzzük magunkat, hogy az egy fésű, a tudatunk fésűvé alakítja át a ceruzát. Mindent a tudatunk formál.

Ez az alapsztori már-már olyan ezoterikus, filozofikus gondolatokat indíthat el az olvasóban, mint a tulpák létezése, a tudat hatalma... és a többi. Így rögtön értelmet nyer a diktatúra, a cenzúra, a vágy, hogy irányítsák és visszafogják az emberek tudatát, nehogy rájöjjenek, az agyuk mindenre képes, bármit létrehozhatnak, mert az csak káoszba és anarchiába fulladna. És valóban így lenne. Amennyiben tényleg a tudatunk alkotna meg dolgokat, mindent körülöttünk, a nagyok valóban ezekhez az eszközökhöz folyamodnának, hogy kordában tartsák a tömegek elméjét. Lenyűgöző és egyben ijesztő elképzelés.

Az alaptörténet végtelen számú lehetőségét Tidbeck bár nem használta ki - lévén egy igen rövid szösszenetű regényről beszélünk - a felvetett gondolatok, mik a regényben megbújnak, mégis arra késztettek engem, hogy leüljek és elgondolkozzak egy ilyen világképen. Végtelenül sajnálom, hogy a zseniális alapötlet nem lett méltóan kivitelezve, Tidbeck valamiért hangsúlyt fektetett Vanja szerelmi életére, és míg erre az egész "a tudat irányít mindent" dologra rá nem vezetett a regény, nem is teljesen értettem, mire megy ki a játék. A regény vége sem lett olyan kidolgozott és ütős, mint amit vártam volna tőle, hisz minden megadatott hozzá. Az Amatka főleg a kigondolt világképében és filozofikus vonatkozásában érdekes, cselekményvezetésében hagy némi kivetnivalót maga után, de a felvetés miatt már mindenképpen megérte elolvasni.

Köszönöm szépen a könyv élményét az Athenaeum Kiadónak!

Karin Tidbeck: Amatka
Értékelésem: Tetszett
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Megjelent: 2012
Kiadó: Athenaeum Kiadó
Oldalszám: 240
Eredeti cím: Amatka
Műfaj: disztópia